Szégyellem magma azért a vitáért, amit a vitapartneremmel már négy napja folytatunk a mandiner blogban, mert a kutyát sem érdekli az egész, ennek ellenére rákényszerítjük az olvasókra. Az ott (eddig) felmerült 490 hozzászólásból legalább 400 a kettőnk vitájában született. Ezen túlmenően már undorodom magamtól és a vitapartneremtől az alpári és személyeskedő színvonalért, ahova sikerült magunkat leküzdenünk a négy nap alatt. Úgy gondolom, ez nem tartozik senkire sem. Tiszta vizet önthetünk a pohárba, de azt javaslom nem itt, hanem a saját blogomban megtenni. Fölösleges ezzel traktálni bárki mást. Ezzel a céllal nyitottam ezt a blogbejegyzésemet.
A kapcsolatunk rendezésére ez az utolsó ajánlatom. Akinek szól, érteni fogja. Ha ez nem vezet eredményre, akkor kénytelen leszek a vitapartneremmel minden tovább kapcsolatot megszüntetni, minek következményeként nem leszek hajlandó többet szóba állni vele. Csökött fafejűekkel, táborelvű árokásókkal nem kommunikálok, mert egyáltalán nem vagyok kíváncsi a véleményükre sem. A vitapartnerem tehát eldöntheti, hogy a csökött fafejűek táborába kívánja-e sorolni önmagát – a vitaképtelenek közé, avagy hajlandó korrekt módon érvelni. Amibe beletartozik az is, hogy a másik igazát elismeri.
Az áltudományosságról és táborelvű árokásásról
Persze lehet mondani, hogy a vitapartneremmel mindketten a saját gondolataink (hülyeségünk) megszállottjai vagyunk, ez szuverén joga bárkinek: a megszállottság is, meg arról véleményt alkotni is. De a táborelvű árokásástól undorodom! És hiába mondja a vitapartnerem, hogy belőle nem a táborelvű demagógia beszél, ha bennem ez a kép alakult ki róla. Ahhoz pedig, hogy a kapcsolatot egyoldalúan megszakítsam vele, elég a saját véleményem, nem kell az ő egyetértése hozzá.
A vitapartneremet egyébként a „ballibákkal” szemben érzett fóbiája sodorja az „Orbán-hívők” közé – a legkisebb rossz elve alapján. És ez az, ami miatt elveszíti a józan ítélőképességét is. Tagadni persze tagadja, de semmi jelentősége.
Elmondani ugyan még egyszer utoljára el lehet, hogy a vitapartnerem „szakértő” ebben a kérdésben, én pedig a „geritibizmus” által fertőzött laikus vagyok, és így a véleményünk nincs egy súlycsoportban, de ez önmagában elegendő ahhoz, hogy szépen kinevessem az ellenfelemet és a további vitát berekesszem vele, mert mindez komolytalan. A vitapartnerem tárgyi műveltsége meg sem közelíti Geri Tiborét, ő ugyanis tanult alkotmányjogot, a vitapartnerem pedig nem. Geri Tibort én nagyon tisztelem, de ehhez a vitához neki semmi köze. Az én véleményem Geri Tibortól függetlenül az, ami. Így a rá való hivatkozás teljességgel fölösleges. Csak azt a célt szolgálja, hogy a „geritibizmus” nevetséges vádjával elő lehessen hozakodni, hogy engem le lehessen fikázni vele. Ettől függetlenül a „geritibizmus” a jelen vitának nem tárgy, hogy rövidre zárjuk a dolgokat.
A vitapartneremnek volt szerencsém olvasni egy-két irományát a „geritibizmus” cáfolatáról. Általánosságban elmondható róluk, egyedül csak ő véli úgy, miszerint cáfolta volna Geri Tibort, és ennek alapján sorolja önmagát a „szakértők” táborába. Mindez tehát az „öndicséret büdös” kategóriába tartozik. A vitapartnerem az egyetlen, aki a saját „tudományos” munkáira hivatkozik, hogy mások hivatkoztak volna az írásaira, olyat nem tud felmutatni.
Persze egyáltalán nem véletlen, hogy a véleményem egyezik Geri Tiboréval, de tőle függetlenül is meg tudom indokolni, hogy népszuverenitás miért nem létezik. Ilyen módon pedig mindenféle áltudományos hivatkozást ki lehet zárni a további vitából. Készséggel elismerem, hogy Geri Tibor is megszállott módon hisz a saját nézeteiben, de mint a bevezetőben írtam, ez még nem bűn, sőt az sem bizonyított, hogy hiba volna. Javaslom tehát a „geritibizmus” fogalmára való hivatkozás teljes mellőzését, lévén ez önmaga kimeríti az áltudományosság fogalmát. Amennyiben a vitapartnerem továbbra is folytatja ezt az áltudományos érvelést, a vitát azonnali hatállyal beszüntetem.
Az álláspontom összefoglalása a népszuverenitásról
A nép saját maga jogosult azt megítélni, hogy mit gondol a népszuverenitásról, hogy a népszuverenitás létezik-e, vagy nem. Nekem az a véleményem, hogy népszuverenitás, mint olyan, jelenleg nem létezik. Nem vagyok hajlandó a Fidesz-maffia 2/3-os többségét népszuverenitásnak tekinteni, mert ez eleve feltételezné, hogy a magyar nép maffiózó. Nem vagyok hajlandó elismerni, hogy pusztán a parlamenti választások megvalósítanák a népszuverenitást. Ezt azzal indokolom, hogy hazánkban a politikát a pénz uralja: az egyik oldalon a magyar tőkések, a másik oldalon pedig a globális kapitalista nagytőke finanszírozzák (például Soros Györgyhöz, vagy a norvég alapokhoz köthető forrásokból) a kampányokat. Ennek megfelelően a választási eredmények is a magyar nagytőke, vagy a globális nagytőke érdekeit tükrözik. Ez nem a szuverén nép akarata. Ráadásul a parlamenti választásokról elmondható, hogy azoktól a választópolgárok mintegy 40 százaléka távol maradt. Részben azért, mert a választások nem érdeklik, részben pedig azért, mert a nézeteik alapján azokból eleve kirekesztettek. Nézetem szerint a parlamenti képviselő választások eredményei számszerűen sem teljesítik az alkotmányos többség jelentette követelményeket.
De ezen kívül is fölmerül egy alapos kétely. Tessék nekem megmutatni, hol és milyen népszavazáson ruházta fel a nép a rendszerváltó parlamentet arra, hogy a népszuverenitásból fakadó jogokat gyakorolja? Mert az 1949-es sztálinista alkotmányt nem előzte meg ilyen népszavazás. Volt talán ilyen népszavazás a „fülkeforradalom” idején? Én nem tudok róla. De azt is meg lehet kérdezni, hogy implicit milyen népszavazási kérdésbe lehet a népszuverenitásból fakadó jogok gyakorlásának átruházását belemagyarázni? Ezen a ponton megáll az áltudományos szakértő mellébeszélő képessége is.
Mindez persze csak az én laikus véleményem, azaz nem tudományos érvelés. De ha ez így igaz, akkor az áltudományos szakértő által kifejtett álláspont is csupán egy vélemény, amely semmiképpen nem írja fölül a másikat. A szuverén népnek pedig jogában áll ezt a kérdést a saját hatáskörében eldönteni. Azaz jogában áll a népszuverenitást akár helyreállítani (mert az volt ugyan, csak valamilyen módon sérült), akár magához ragadni (mert az volt ugyan, csak a parlament kisajátította), vagy akár megvalósítani is (mert eddig a történelem folyamán ilyen Magyarországon soha nem létezett).
Véleményem szerint a népszuverenitásból fakadó jogoknak a parlament által való gyakorlása (kisajátítása) a szocializmusban nem csak azért volt kifogásolható, mert nem voltak szabad választások. Hanem alapvetően azért, mert az alkotmányozás jogának a parlamentre való átruházása eleve nem alkotmányosan történt. Más szavakkal az alkotmányozás jogának kisajátítása alkotmányellenes volt. Ezt az alkotmányellenes gyakorlatot a rendszerváltó alkotmány és a „fülkeforradalom” sem orvosolta. Pedig bármelyik alkotmány megtehette volna egy formális népszavazással. Geri Tibornak tökéletesen igaza volt abban, hogy ezt felismerte. Megköszönhetjük a Fidesznek, hogy ezt a lépést nem tette meg, így jogilag teljes mértékben vitatható a 2012-ben elfogadott alaptörvény.
A népszuverenitásból fakadó jogok gyakorlása – véleményem szerint – nem a parlamenti képviselők 2/3-át illeti meg, de még csak nem is a szuverén nép 2/3-át, hanem annak egészét. A szuverén népnek ráadásul jogában áll eltérően szabályozni azt is, mikor tekinthető egy népszavazás érvényesnek, illetve meghatározni az alkotmányozó többség minimumát. Nem lehet a társadalmi konszenzust csupán a Fideszes 2/3 kiváltságának tekinteni.
Ezen még az sem változtat semmit, ha a táborelvű árokásás következtében hosszú időbe fog telni egy új társadalmi szerződést létrehozni, hiszen a kultúrharcban a szemben álló felek mindent megtettek azért, hogy a társadalomban minél nagyobb szakadást érjenek el. Ezen a téren pont az ilyen táborelvű árokásók jártak az élen, amilyen a vitában szereplő áltudományos ellenfelem is. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz meggyőzni akár a Fideszes 2/3-ot, mert ezzel ők sokat veszíthetnek, akár az önmagukat liberálisnak képzelő neokonzervatívokat is, de számunkra nem érvényes jogforrás sem a francia, sem az amerikai alkotmány. Mintaként bármely nép alkotmányát használhatjuk, de majd a magyar nép eldönti, melyikből mit fogad el.
Végezetül ismét kihangsúlyozom, hogy én a politikai véleményemet mondtam el. De hangsúlyozom, hogy a vitapartnerem is csak a személyes véleményét mondhatja, mert személye NEM AUTORITÁS. Így minden ilyen megnyilvánulására részemről a természetes reakció, hogy azt mondom: KUSS! A népszuverenitás kérdésében nem ügydöntő a véleménye, a nép helyett ugyanis ő nem dönthet. Ő a népnek csak egy tagja – egyetlen szavazattal. Vitatkozni vitatkozhat – kulturált és korrekt érvekkel, de nem „szakértő”, hanem laikus minőségében. Az áltudományos szakértelemre való hivatkozás a vitában nem lehet érv.
